Hívatlanul

„Talán a második héten kezdtek el Ők ketten beszélgetni. Volt miről! Még az autóikat is elcserélték néhány napra, mert „akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében” mindegy a vagyon, a külsőség, mert minden csak merő káprázat – vélte Debóra.”
Csoóri Sándor: Idegszálaival a szél
Itt kékül meg a kezed
s cintányér-arcod itt csattan a földhöz.
Nincs másik idő, mely befogadna,
másik ország, mely nevet adna:
ideköt
idegszálaival a szél,
pamutszálaival a köd
s a végső türelem is ideötvöz.
Fiktív levél

„Haza pedig nem a levegőégen jövék, be is hunntam a szemem egynehányszor, úgy háborgott az ég. Csak a’ jó, hogy Noé bárkája esmént nem jövendett el, s e reménség igen szükséges is az embernek.”
Parainesis önmagamhoz

„Aki ír, áldozatot vállal. Így érhetnek kudarcok is, de ne feledd: minden siker elkezdődik valahol és valami felé halad. Az áldás csak így kísérheti útját.”
A tizenkettedik hattyú

„Van egy fel-felsejlő emlékem. Olyan édes, tiszta, napszínű, mint az éppen lepergő méz. Nagymamám csatos üvege őrzi zamatát, s ujjaim kattintására bármikor kinyílik.”
A létezés ritmusa

„Ön olyan ritka képességeknek van birtokában, amelyek meglepnek egy nő részéről, és hiszem, hogy hatalmas dolgokat fog beteljesíteni”.
Gyermeknapra


http://www.youtube.com/watch?v=BqecHmv8m38
„Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.”
Pünkösd ünnepén

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Húsvét ünnepére

„Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok."
(1 Pét 1: 15, 16)
A Remete 2. rész

Az idő előtti korokban Kemet földjén emberként éltEM, s néha ellátogattam Deseretbe, ezért amulettem az ANKH életet jelentő varázsbetűket viselte.
A Remete 1. rész

Egyiptomban nyugaton éltem; uralkodtam nemcsak az élőkön, de enyém volt az akkori világ összes ushabtija is, s átkokat szórtam arra, aki a rítusok terén hanyagságot tanúsított.
Harmadnap

Rendkívüli emberekkel ritkán találkozik az ember. Ez kegyelmi állapot. Talán arra esély sem lenne, hogy valaha is egymásra találjunk, ha az internet nem hozna közelségbe. Olvastam egy történetet. Zsidai Erzsébet írta. S oly annyira a magaménak éreztem világát, hogy így szeretném megköszönni
Eleink hiedelemvilága dióhéjban 1. rész
Kápolnási Andrásnak sok szeretettel
becsületes, nívós munkájáért























Friss hozzászólások
46 perc 46 másodperc
3 óra 38 perc
3 óra 49 perc
4 óra 6 perc
4 óra 12 perc
4 óra 18 perc
5 óra 9 perc
5 óra 50 perc
5 óra 52 perc
5 óra 53 perc